Tündérrózsa Bölcsőde és Óvoda gyerekek
árnyék
árnyék

Bölcsőde Győrzámoly


P1110047 resizeBölcsődénk 2009. októberében nyitotta meg kapuit az érdeklődő családok, gyermekek részére. A bölcsőde 12 férőhelyes, családi házból alakították át. Az épületbe lépve már a kocsi tárolóban érződik a vidám gyermekközpontú világ derűs, oldott légköre. A tarolót követő átadóban történik a gyerekek öltözése, ahol a gyerekeknek jellel ellátott szekrény áll rendelkezésükre a ruha tárolására. Az átadó és a csoportszoba között közvetlen kapcsolat van, így a belépő azonnal bepillantást nyerhet a csoport életébe, napi tevékenységébe. Az átadóból nyíló fürdőszobába történik a gyerekek tisztázása, illetve szobatisztaságra nevelése. A fürdőből nyíló csoportszoba tágas és jól felszerelt a játékok nyitott polcon, a gyerekek számára elérhető magasságban helyezkednek el. Az ételt az óvoda konyháján készítik el, a korosztálynak megfelelően.

Gyermekeink különböző életkorúak, így a bölcsődénk vegyes csoporttal működik. A kevés férőhely miatt a légkör családias. Épületünket egy játszókert veszi körül lombos fákkal, újonnan telepített pázsittal, homokozóval. Rendelkezünk hordozható kerti bútorokkal, árnyékolókkal, csúszdával, mászókával. Szobáink belső tere is teljesen felújított, bútorzata modern, kiegészítőink ízlésesek.
2015 nyarán az óvoda régi épületében kialakításra került a második bölcsődei csoportunk.

Bölcsődénk nyitvatartási ideje:

Hétfőtől – Péntekig 6:30 - 16:30 – ig.
Ez alatt az idő alatt a gyermekekre szakképzett kisgyermeknevelők felügyelnek.

Terítési díj csak az étkezésért van.

Szakmai programunkban a környezetünk megismerésére fektetünk hangsúlyt. Ehhez a falusi környezet sok lehetőséget biztosít. A szomszédos óvodával szoros kapcsolatba vagyunk, ünnepeinket (Mikulás, Húsvét) az óvodáscsoportokkal együtt ünnepeljük ezzel is könnyítve, elősegítve az óvodába történő beszoktatást. Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk járó gyerekek családjával jó kapcsolatot ápoljunk. Ezt elősegíti a családlátogatás, és a különböző programok, melyeken a szülők is rész vehetnek, ilyenek például a kirándulások, zenés foglalkozások, családi délután. Ebbe a gyermekbarát, jól felszerelt, családias intézménybe várjuk a gyerkőcöket remélve, hogy minél több vidám kacajjal eltöltött óra áll előttünk.

A bölcsődébe a beíratás folyamatos.
A bölcsődével, a beszoktatással kapcsolatos információk iránt érdeklődni a
96/352-145 vagy 20/324-7002 telefonszámokon lehet.