Tündérrózsa Bölcsőde és Óvoda gyerekek
árnyék
árnyék
Megosztás
FaceBook  

Zöld jeles napok és zárónap

viragultetes-01Idén is fantasztikusan sikerült óvodánkban a "Zöld napok" rendezvénysorozat és annak zárónapja is.
Virágokat ültettünk, ezzel szebbé téve környezetünket, környezetbarát módon érkeztünk az oviba, sétát tettünk a Duna partra és sokat beszélgettünk a környezetvédelemről. (A tervezett kirándulás rajtunk kívül álló okokból sajnos későbbi időpontra csúszott.)
Zöld igazolvánnyal jutalmaztuk a gyerekeket a fáradozásukért.

Köszönjük a szülők és a Tündérrózsa Alapítvány segítségét is, nélkülük ezt nem tudtuk volna megvalósítani!

duna-part-08

A zárónapra minden csoport közös munkával készült, amely dekorációként a rendezvény hangulatát fokozta.Ismét házi rajzversenyt hirdettünk, most versillusztrációval versenghettek a középsősök és a nagyok.Verseket, dalokat tanultak a gyerekek, melyet a hagyományos, ballagó ovisok faültetése előtt adtak elő. A faültetés és a rajzverseny eredményhirdetését egy kis bemelegítés után a "III. Tündérrózsa Maraton" követte. Lelkesen futott kicsi és nagy. Aki teljesítette a távot, maraton érmet kapott.

15.04.17.zoldnapok-zaro-12

A délután további részében izgalmas ügyességi feladatok várták a gyerekeket. Állomásokon lehetett gyűjteni a pecsétet a menetlevelükben, melyet - ha elérte a kellő számot, - üdítőre, vagy apróságra válthattak be. Volt mocsárjárás, konzervdoboz dobálás, kupak célbadobás, lengő teke, gólyaláb, ugróiskola, motoros szlalomozás, vakon szemét válogatás és öko puzzle. A sütivásárt most is nagy érdeklődés kísérte, köszönet érte az Óvodaszék lelkes csapatának!

15.04.17.zoldnapok-zaro-23

Bár egész délután az eget kémleltük, szerencsénkre csak estére eredt el az eső. Ennek ellenére többen maradtak és a Tündérrózsa Alapítvány jóvoltából "betyárkodhattak" egy kicsit a Belvárosi betyárokkal egy koncert erejéig. A gyerekeket szemmel láthatóan nem zavarta a szemerkélő eső!

BelvárosiBetyárok

Képgalériánkban további képeket láthatnak!