Tündérrózsa Bölcsőde és Óvoda gyerekek
árnyék
árnyék
Megosztás
FaceBook  

Föld napja

A zöld jeles napok közül a Föld napját idén is több napos rendezvénnyel ünnepeltük. A szülőkkel, ismerősökkel, dolgozókkal, valamint a Tündérrózsa Alapítvánnyal való közös összefogásnak köszönhetően ismét szépült környezetünk: kerítésfestés, játékok lefestése, régi játékok kiásása, áthelyezése, új játékok, virágágyások készítése, virágok ültetése.

 SAM 2955 resize

Ezekből a munkálatokból gyerekek is kivették a részüket, hiszen amit hoztak virágpalántát, ők ültették el. Köszönjük a pozitív hozzáállást, azt, hogy ilyen sokan áldozták szabadidejüket erre a célra!

A munka sikeréhez hozzájárult a sok segítő kéz mellett a számos felajánlás is. Köszönet a virágpalántákért, amit a gyerekek hoztak, az árvácskákért, a fűmagért, a gyepszőnyegért, a festékekért, a gumiabroncsokért, a kisvonat virágágyásért és a rengeteg gépekkel végzett munkáért!

Szelektív resizeJó volt látni, hogy mindenki részese volt ennek a programnak! Hozták a gyerekek a kért hulladékokat, melyek egy részéből kiállításra szánt dolgok készültek, másik részét pedig a szelektív gyűjtőbe válogattuk szét.

A kiállítás megtekinthető 2013. május 9-ig.

Az egyik, a gyerekek számára is legizgalmasabb felhívásunk az volt, hogy legalább egy alkalommal környezetbarát módon jöjjenek óvodába. Aki ezt megtette nem csak saját egészségéért, Földünkért tett valamit, hanem egy „Föld napi nyakláncot" is kapott jutalmul és egy :) matrica került a jele mellé. Természetesen ezt szülői támogatás nélkül nem lehetett volna megvalósítani! Köszönjük!!

Sok embert megmozgatott az elektronikai hulladékgyűjtés és a papírgyűjtés.
Ezek eredményéről később tudunk beszámolni.

A zárónap nagyon vidáman és jó hangulatúan telt!
Délelőtt ellátogatott hozzánk az Ökobusz, melyet minden csoport érdeklődve járt végig.
Ökobusz 1 resize           P1110771 resize
Megnéztük a kiállítást, elválogattuk a szelektív hulladékgyűjtőbe a hozott hulladékokat.
kiállítás 1 resize                      kiállítás resize
Délután az első „Tündérrózsa Maraton"-nal indult a program. Zöld ruhás futóktól volt tele Győrzámolyon a Szent László utca.
Lelkesen futott óvodánktól a pályáig kicsi és nagy, idős és fiatal.

Rövid kis műsor, majd a rajzpályázat eredményhirdetése után, egy kedves dolog következett:
az óvodától búcsúzó nagycsoportosok fát ültettek.
rajzpályázat resize
Szeretnénk ebből hagyományt teremteni.
Ezt követte a szülőkkel közösen teljesíthető akadálypálya.

Akadálypálya 1 resize    Akadálypálya resize
Talicskában tolás, vakon pohárkeresés, színes célba dobás, mocsárjárás, teke, csipeszes kupakválogatás egyaránt feladat volt.
Aki teljesítette, színes papírcsík láncát formalyukasztóval díszítettük.

A mozgalmas délutánon zsíros, vajas és lekváros kenyér, alma, víz és üdítő várta a vendégeket. (Ezek egy részét még a családi délutánra hozták a szülők)

Reméljük, nem csak nekünk, hanem a gyerekeknek és szüleiknek is emlékezetes marad ez a közös megmozdulás, és jóleső érzéssel fognak gondolni arra, hogy valamit együtt tettünk zöldebb jövőnkért!