Tündérrózsa Bölcsőde és Óvoda gyerekek
árnyék
árnyék
Megosztás
FaceBook  

Nevelés nélküli munkanap az óvodában 

Értesítjük a kedves szülőket, hogy 2018. november 9-10-én (pénteken és szombaton, a nov. 2-át ledolgozandó munkanapon) nevelés nélküli munkanap lesz az óvodában. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 3.§ (5) és (6) bekezdése egy nevelési évben öt nevelés nélküli munkanapot tesz lehetővé. 

Kérjük a szülőket, hogy ezeken a napokon szíveskedjenek a gyermekek felügyeletéről gondoskodni. 

Amennyiben ez problémát jelent, szíveskedjenek azt a csoportvezető óvodapedagógusnak jelezni, legkésőbb 2018. november 6-ig.

Megértésüket köszönjük!

Megosztás
FaceBook  

Előadás a meseterápiás módszerről

Fejes Tímea, győrzámolyi születésű gyógypedagógus, meseterapeuta ingyenes előadását hallgathatják meg az érdeklődők 2018. november 5-én, hétfőn 16.30 órától a Győrzámolyi Tündérrózsa Óvoda új épületének tornaszobájában. Az előadó a - Boldizsár Ildikó, magyar mesekutató által kifejlesztett - meseterápiás módszerrel ismerteti meg a résztvevőket: nem csak szülőket, hanem nagyszülőket, pedagógusokat és minden, a téma iránt érdeklődőt.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat a csoportfaliújságokra kihelyezett lapon jelezzék. 

A rendezvényen a részvétel ingyenes. Várunk szeretettel mindenkit!

mese főnix táltos palota

Megosztás
FaceBook  

Körtánc a világ körül

„Körtánc a világ körül” címmel Bende Ildikó színművész előadását tekinthetik meg az óvodánkba járó kisgyerekek 2018. október 29-én, hétfőn délelőtt, 10.30 órától. A képzeletbeli utazás, melynek helyszíne az új épület tornaszobája lesz, a települési könyvtár támogatásával valósul meg. 

Bende Ildikó nem ismeretlen az óvodások számára, hiszen számos gyermekműsorával látogatott már el a Győrzámolyi Tündérrózsa Óvodába. Most is sok szeretettel várjuk!

utazas vilag korul

 

Az előadáson készült fotókat ITT tekinthetik meg.

Megosztás
FaceBook  

Önkéntes véradás Győrzámolyon

A Magyar Vöröskereszt önkéntes véradást szervez Győrzámolyon, a Tündérrózsa Óvoda új épületének tornatermében (Szent István út 6.).

Időpont: 2018. október 24. (szerda) , 16.00-19.00 óra között.

veradas.preview

Megosztás
FaceBook  

Tájékoztatás áramszünetről

aramszunetKedves Szülők! 

Az E-ON tájékoztatása szerint 2018. október 25-én, csütörtökön 9.00-15.00 óra között áramszünet lesz Győrzámolyon, a Szent István út 4-32. illetve Szent István út 9-35. házszámokon. Az áramszünet érinti az óvoda mindkét épületrészét, a főzőkonyhát is beleértve. Így aznapra a meleg étel biztosítása nem megoldható. A csütörtöki napra lehetőség szerint 3-szori hideg élelmet tudunk biztosítani a kisgyerekek számára.

A csoportoknál kihelyezett felmérő lapon szíveskedjenek nyilatkozni, aláírásukkal jelezni, hogy az óvodai/bölcsődei ellátást a fenti feltételekkel igénylik-e, vagy nem.

Kérjük megértésüket és együttműködésüket!

Megosztás
FaceBook  

Őszi papírgyűjtés

A hagyományos őszi papírgyűjtésre 2018. október 18-án, csütörtökön délután kerül sor, 14.00-18.00 óra között. Kérjük, hogy akinek van otthon feleslegessé vált papírja, legyen szíves a jelzett napon az iskola udvarán leadni, és bemondani, hogy azt az óvoda, illetve a bölcsőde részére hozta.

papirgyujtes 1 

Támogatásukat, segítségüket köszönjük!

Megosztás
FaceBook  

Fotózás lesz az óvodában

Kedves Szülők! Emlékeztetjük Önöket, hogy a második egyéni fotó-készíttetési lehetőség ezen a héten, október 18-án, csütörtökön reggel 8.00 órától lesz az óvodában. Ezúttal Berczeli Brigitta készíti a fotókat. A részleteket a csoportszobáknál elhelyezett faliújságon megtalálják.

fenykepezes

Megosztás
FaceBook  

Sünisek az állatkertben

Az állatkert-látogatás nem maradt ki a Süni csoport őszi programjai közül sem, az óvodások a megyeszékhely, Győr állatkertjében tettek látogatást. Ahogy minden kisgyerek, úgy ők is nagy érdeklődéssel figyelték meg szinte testközelből azokat az állatokat, amelyeket legtöbbször csak a könyvek lapjain, vagy a rajzfilmek, természetfilmek képkockáin láthattak. Kinek az oroszlánok, kinek a dromedárok, kinek a hüllők keltették fel az érdeklődését, a kecses flamingók azonban mindenki szívébe belopták magukat. Közben azért jól esett egy kis pihenő is, gyorsan elfogyott minden, a hátizsákban lapuló enni- és innivaló.  

Suni allatkert 01

További fotók megtekinthetők: ITT

Megosztás
FaceBook  

Folytatódtak az őszi kirándulások

Az ősz sok érdekes látnivalót, természeti szépséget, finom csemegét – zöldséget és gyümölcsöt - kínál. Ez utóbbiból bőven lehetett látni a győri piacon is, ahová a Napocska csoport óvodásai nevelőikkel látogattak ki a minap. A hagyományos őszi kirándulás során megfigyelték a piac kínálatát, az árusítás mikéntjét és kedves beszélgetést folytattak az őstermelőkkel, akik kóstolóval is megkínálták az érdeklődő kisgyerekeket.

piac Napocska

További fotók a képgaléirában.

Megosztás
FaceBook  

2018. október 13-án zárva lesz az óvoda

zarva32018. október 13-a, szombat a 9/2017. (V. 19.) NGM rendelet szerint áthelyezett munkanap. Az előzetes szülői nyilatkozatok alapján az óvodában 6 szülő, a bölcsődében 1 szülő kérte az intézményi ellátást. A Házirend értelmében 10 fő alatt az intézmény nem nyit ki.

Kérjük szíves megértésüket!

Megosztás
FaceBook  

Gabi néninél jártunk

A Süni csoportos óvodások - a Pillangó nagycsoportosaival együtt – Gabi dajka nénihez látogattak el az Állatok Világnapján. A helyszínen félvér lovakkal és kutyákkal találkoztak, de jól megfigyelhették a versenygalambok röptét is. A kicsik közvetlen közelről megnézhették, hogyan zajlik a lovak – Nárcisz és Lola – etetése, itatása, de jó móka volt a játék a két kutyussal, Szaffival és Bernáttal. A kiadós séta és a sok érdekes látnivaló után jól esett a Gabi néni által kínált tízórai. Köszönjük a meghívást és a vendéglátást, Gabi néni!

Gabi neninel 01 kisebbGabi neninel 02 kisebbGabi neninel 03 kisebb

Megosztás
FaceBook  

Állatkerti látogatás

 allatkert rajz 01Az elmúlt napokban 4 óvodai csoport is meglátogatta a Győri Xantus János Állatkertet. Szerencsére az időjárás is nagyon kegyes volt, így az állatok közelségét langyos őszi napsugarakban élvezhették a kicsik. Ezek a hagyományos látogatások mindig nagy élményt jelentenek óvodásainknak, nem volt ez másképp most sem. Az állatkert az óvodán kívüli környezeti nevelés fontos helyszíne, ahol az élő állatok segítségével élményszerű tapasztalatszerzésre, a szinte minden érzékszervet működtető megismerésre nyílik lehetőség.

Tudjuk, hogy az állatkertben mindig történik valami és ezt a győrzámolyi óvodások is érdeklődve, önfeledten nézték: egyszerre láthattak szőrös, tollas és pikkelyes, kedves és félelmetes, növényevő és ragadozó, lenyűgözően szép és igen fura élőlényeket. Szakemberek szerint a megszokott környezetből kimozdulni mindig érdekes, izgalmas esemény. Az állatkerti látogatás pozitív élményt jelent, hiszen ott valóban megelevenednek a könyvekben látottak, a rácsodálkozás pedig egyfajta tiszteletet alakít ki a megfigyelt élőlény iránt.

allatkert 01

allatkert 02

Hamar kiderült, hogy kinek melyik állat a kedvence, akinek a kedvéért szinte minden nap kilátogatna a vadasparkba. És bizony voltak olyanok is, amelyektől egy kicsit azért féltek a gyerekek. A legnagyobb sikert most is a vadaspark legkisebbjei aratták, de a tekintélyt parancsoló oroszlánok, a kecses flamingók és rendkívül ügyes majmok is lenyűgözték az ovisokat.

A látogatáson készült fotókat ITT lehet megtekinteni. 

Megosztás
FaceBook  

Áthelyezett munkanap – tájékoztatás, igényfelmérés

Kedves Szülők!

A nemzetgazdasági miniszter 9/2017. (V. 19.) NGM rendelete szerint 2018. október 13., szombat munkanap, október 22., hétfő pihenőnap lesz.

Kérjük Önöket, hogy a csoport-faliújságokra kihelyezett igényfelmérő lapot szíveskedjenek elolvasni, a táblázatot 2018. október 5-ig aláírni.

Köszönjük!

Megosztás
FaceBook  

Tűzvédelmi gyakorlatot tartottunk 

tuzmano

A hét első napjaiban tűzriadó gyakorlatokat tartottunk a Győrzámolyi Tündérrózsa Óvodában és Bölcsődében, külön a régi és új óvodaépületben, illetve a Szent László úti bölcsődében. A köznevelési intézményekben a vonatkozó jogszabály szerint kötelező évente tűzriadó gyakorlat tartása, melynek segítségével a gyerekek megtanulják, hogy egy tűz vagy egyéb veszélyhelyzetben hogyan tudják elhagyni biztonságban az intézményt. Ez nem is olyan könnyű feladat, hiszen ez a szituáció nagyon is szokatlan a kicsik számára. Ezért is fontos, hogy az óvodai csoportokban az óvónők készítsék fel a gyerekeket, beszélgessenek velük egy esetleges tűz esetén szükséges teendőkről, viselkedésről. El kell mondani, hogy tűz esetén nyugodtan, gyorsan és fegyelmezetten kell elhagyni az óvodát anélkül, hogy bármit is magunkkal vinnénk. A biztonságos kimenekülés érdekében pedig – gondos pedagógusként – gyakoroltatni kell a gyerekekkel ezt a műveletet is.

A most megtartott tűzriadó próbákat az intézmény tűzriadó terve alapján, annak betartásával, sikeresen hajtottuk végre. 

Megosztás
FaceBook  

Fotózási lehetőség az óvodában

Kedves Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a közeljövőben ismét lesz lehetőség egyéni gyermekfotók elkészíttetésére az óvodában. 

fotós

Időpontok: 

               október 2. (kedd) délelőtt  – Fókusz Fotó

               október 18-19. (csütörtök-péntek) délelőtt – Berczeli Brigitta

Kérjük, hogy a részletekről a csoport-faliújságokon tájékozódjanak.

Megosztás
FaceBook  

Kirándulás a piacra

Folytatódtak a hagyományos őszi kirándulások, a sok éves hagyománynak megfelelően óvodásaink - a Maci, a Nyuszi és a Katica csoportba járó kisgyerekek - a győri piacon tettek látogatást. Az egészséges táplálkozás jegyében járták be a vásár területét. A tapasztalat az, hogy a gyerekek szeretnek piacra járni, az óvónők pedig szívesen viszik őket, mert a standok mellett számtalan hasznos dologról tanulhatnak a kicsik.

piacon 02 kisebb

piac015

További képek : ITT 

 

Megosztás
FaceBook  

Csoportos sí tanfolyamra lehet jelentkezni

Kedves Szülők!

A nevelés év elején megtartott összevont szülői értekezleten ismertetésre került egy további, térítéses sportolási lehetőség is: CSOPORTOS SÍ TANFOLYAM GYŐRÚJBARÁTON, 4 évesnél idősebb gyermekek számára.

Az oktatók tájékoztatása szerint min. 10-15 fő résztvevő esetén a 10 alkalmas tanfolyam ára 15.000 Ft/fő. Az óvoda - megfelelő számú jelentkező esetén - vállalja, hogy a délelőtti időpontra szervezett foglalkozásokra felnőtt kísérőt biztosít. A tanfolyam díján felül a szülőket terheli továbbá a buszos szállítás költsége, amely az előzetes árajánlatok alapján bruttó 26.000 Ft/alkalom (260.000 Ft/10 alkalom, az egy főre jutó szállítási költség a jelentkezők létszámától függ).

A csoportoknál kihelyeztük az igényfelmérő lapokat, szeptember 24-ig kérjük a jelentkezéseket.

sieles sioktatas

 

 

Megosztás
FaceBook  

FONTOS TÁJÉKOZTATÁS

aramszunet

Kedves Szülők! 

Az E-ON tájékoztatása szerint 2018. szeptember 21-én, pénteken 8.00-16.00 óra között áramszünet lesz Győrzámolyon, a Szent István út 4-32. illetve Szent István út 9-35. házszámokon. Az áramszünet érinti az óvoda mindkét épületrészét, a főzőkonyhát is beleértve, Így aznapra a meleg étel biztosítása nem megoldható. A pénteki napra lehetőség szerint 3-szori hideg élelmet tudunk biztosítani a kisgyerekek számára. 

A csoportoknál kihelyezett felmérő lapon szíveskedjenek nyilatkozni, aláírásukkal jelezni, hogy az óvodai ellátást a fenti feltételekkel igénybe kívánják-e venni, vagy nem. 

Kérjük megértésüket és együttműködésüket!

Megosztás
FaceBook  

Bábszínházi bérletekre lehet befizetni 

Kedves Szülők! 

 babszinhaz 02

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2018/2019. nevelési évben a Vaskakas Bábszínház bérletére - igény esetén - a csoport dajkájánál lehet befizetni, az alábbiak szerint:

* nagy- és középső csoportos óvodások számára 2300Ft /2 alkalmas bérlet (utazás helyközi busszal Győrbe);

** kiscsoportos óvodások számára: 2200 Ft/ 2 alkalom (Aprók Színháza helybe jön).

Megosztás
FaceBook  

Szülői értekezlet - logopédia

logopedia szuloiPallosné Dervalics Rita logopédus szülői értekezletre várja azon szülőket, akiknek gyermeke logopédiai szűrővizsgálaton vett részt (2018. augusztus 31-ig  5. életévüket betöltött gyermekek). 

Az „új épületbe” járó gyermekek (Maci, Katica, Nyuszi csoport) szüleinek:

 2018. szeptember 20. (csütörtök) 16.30 óra – új épület, Szent István út 6.

                                                                                        Megjelenésükre számítunk!

logopedia gyerekek 02

Megosztás
FaceBook  

Szülői értekezletet tartottunk 

szuloi ertekezlet2

A 2018-2019. nevelési év kezdetén, a korábbi hagyományoknak megfelelően, összevont szülői értekezletre vártuk az intézményünkbe járó kisgyermekek szüleit. A szeptember 12-én megtartott összejövetelen közel 80 szülő vett részt.

Bognárné Koteczki Ibolya intézményvezető köszöntő gondolatait követően bemutatta új kollégáit, majd tájékoztatást adott a nyár folyamán elvégzett felújításokról, külön kiemelve és megköszönve, hogy ezekben mind a szülőktől, mind pedig munkatársaitól sok segítséget kapott.

Szó esett a beszoktatás rendjéről, a tanulók mérésének módjáról, az iskolaérettségi vizsgálatokról, a fogadóórák rendjéről, a szülői nyilatkozatok fontosságáról. Ezt követően a vezető áttekintést adott az óvodások számára szervezendő bábszínházi és zenés kulturális előadások, illetve sportprogramok lehetőségeiről, továbbá az intézmény hagyományos helyi programjairól is. Bognárné Koteczki Ibolya elmondta, hogy már megkezdődtek az őszi kirándulások, szüreten voltak, piacra, állatkertbe mennek a kisgyerekek. Október elején ismét lesz fotózás. A délutáni elfoglaltságokkal kapcsolatos kérdések áttekintésével ért véget az összevont szülői értekezlet.

Megosztás
FaceBook  

Szüreten jártak az óvodások szolo rajz

Nagyszerű programon vettek részt óvodásaink: a Napocska és a Maci csoportba járó kisgyerekek Tényőn, Tar Attila borásznál jártak, szüreten.  A kicsik megismerhették a szőlőszedés alapjait, kipróbálhatták mindazt, amit vidéken már több száz éve művelnek az emberek az ősz beköszöntével. Kipróbálták a hagyományos, kézi szőlőszedést, majd a modern, gépi termés-betakarítás eszközeit is megnézhették működés közben. A csodálatos időben még vidámabban ment a munka, így a kis vödrök gyorsan megteltek, és természetesen a kóstolás sem maradt el. A házigazda jóvoltából az otthon maradt ovistársaknak és a családtagoknak is jutott a finomságból. 

szureten 03

csop.kep.jpg szuret

Honlapra 2kisebb

Nagyon köszönjük Tar Attila borásznak a meghívást és a szíveslátást!

Jövőre is szívesen megyünk! 

 További képek a képgalériában: ITT

Megosztás
FaceBook  

Ismét benépesült az óvoda

Szeptember 1-jén a Győrzámolyi Tündérrózsa Óvodában és Bölcsődében is megkezdődött az új nevelési év. A nyár folyamán megszépült környezetben 6 óvodai és 2 bölcsődei csoportban fogadjuk továbbra is a kisgyerekeket, összesen közel 200 bölcsődés és óvodás korú gyermek gondozása, oktatása-nevelése folyik intézményünkben. Számos új kisgyereket is fogadtunk az első napokban. Az újakra, a legkisebbekre még nagyobb figyelmet fordítunk azért, hogy a beszokás zökkenőmentes legyen.

ujra az oviban 04

ujra az oviban 02

ujra az oviban 03

Megosztás
FaceBook  

Szülői értekezlet 

Kedves Szülők!szülői értekezlet

Szeretettel meghívunk minden szülőt a nevelési év eleji összevont szülői értekezletre.

Ideje: 2018. szeptember 12. (szerda) 17.00 óra

Helye: Győrzámolyi Tündérrózsa Óvoda, új épület, tornaszoba

Megosztás
FaceBook  

Délutáni elfoglaltságok óvodásoknak

Az intézményünkbe járó kisgyerekek az alábbi délutáni elfoglaltságokból választhatnak. Kérjük a szülőket, hogy az óvodai csoportoknál elhelyezett igényfelmérő lapokon jelezzék szándékukat szeptember 7-ig. 

Okosító torna tanköteles korú gyerekeknek (Szabóné Jakab Noémi)

hétfő 15.45-16.30 között

új épület tornaszoba

Hip-hop 4 évet betöltött gyerekeknek (Pető Viktória)

kedd, csütörtök 15.15-16.00 között

új épület tornaszoba

Karate 4 évet betöltött gyerekeknek (Seszták Bence)

kedd, péntek 15.30-17.00 óra között

régi épület volt Pillangó csoportszoba/új épület tornaszoba

Hittan 4 évnél idősebb gyerekeknek (Rippertné Ági)

kedd, szerda 15.30-16.00 

Ovifoci 4 évesnél idősebb gyerekeknek (Horváth Péter)

kedd, péntek 16.30-17.30 óra között

sportcsarnok

Angol 4 évet betöltött kisgyerekeknek (Olesya Rohova)

hétfő, csütörtök 15.30-16.15 között

régi épület

gyerek foci

 

Megosztás
FaceBook  

Orgoványi Anikó: Kezdődik az óvoda

beszoktatas bolcsodebe ovodaba 1

Piros labda, fakocka,

kezdődik az óvoda.

Gyülekezik a sok gyerek,

mint szőlőfürtön a szemek.

Nem sok mindenkit ismerek,

kicsi szívem picit remeg.

Csüngök még az anyukámon,

mint almagyerek a faágon.

Mosolyogva kezünk kéri

a sok kedves óvónéni.

Mennyi játék, mennyi kép,

menyi öröm vár itt még!

Énekelünk rajzolunk,

és közben megokosodunk.

Úgy döntöttem ide járok,

barátokra itt találok.

Megosztás
FaceBook  

Állásfelhívás - óvodapedagógus

ovono 03

A Győrzámolyi Tündérrózsa Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógust keres. 

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. augusztus 17. 

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Bognárné Koteczki Ibolya intézményvezető nyújt, a +3620/340-4064 -os telefonszámon.

További részletek olvashatók: ITT  

Megosztás
FaceBook  

Nyári szünet az óvodában

Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy intézményünkben a nyári leállásra 2018. augusztus 6-24. között kerül sor.

A leállás előtti utolsó nevelési nap: augusztus 3. péntek

A leállás utáni első nevelési nap: augusztus 27. hétfő

A konyha augusztus 13-24. között nem üzemel.

Jó pihenést kívánunk mindenkinek! 

napocska viz

Megosztás
FaceBook  

Tájékoztatás szülők részére!

gyerekek jatszanak 02

Az óvodában folyó felújítási munkálatokkal összefüggésben július 23-ától (hétfőtől) változik intézményünkben a kisgyerekek elhelyezése:
az óvodásokat a „régi épület” földszintjén, a bölcsődei csoportban fogadjuk. Rossz idő esetén egész nap itt tartózkodnak, jó idő esetén délután az iskola felőli kis játszóudvaron. 

Az épületbe a bölcsőde főbejáratán keresztül lehet bejönni. A bölcsődei csoportszobát a régi Pillangó csoport öltözőjén keresztül lehet megközelíteni. 

Az öltözés a régi Pillangó csoport öltözőjében történik, ahová szíveskedjenek a kisgyerek váltóruháját és váltócipőjét levinni. 

Itt nincsenek öltözőszekrények, csak székek állnak rendelkezésre. Kérjük ezért a Szülőket, hogy a gyermekek személyes holmiját és ruháit hátizsákba helyezzék el.

Megértésüket köszönjük!

Megosztás
FaceBook  

Nyáron is vidáman!

A nyári időszakban kevesebb kisgyerek érkezik óvodánkba, így összevont csoportokban töltik a napokat. Ez kiváló alkalom arra is, hogy más, nem a saját csoportjukba járó ovisokkal is megismerkedjenek, barátságokat kössenek, hiszen – a mondás szerint - gyereknek gyerek a barátja. És ez a Tündérrózsa Óvoda kicsinyeire is igaz! Érkezéskor ugyan még néha kicsordul néhány könnycsepp, de mindenki hamar megvigasztalódik. 

IMG 20180703 100916

IMG 20180703 101002

IMG 20180703 101113

Jó időben a legtöbb időt a szabadban töltik. Önfeledt játék folyik, a mászóka és hinta mellett látványos "építkezés" zajlik a homokozóban, de a közös rajzolás, színezés is jó móka, ahogy a pöttyös labdák sem pihennek. A meleg ellen a játszóudvar fái nyújtanak védelmet, a homokozó fölött pedig a kifeszített napvitorla állja útját a káros sugaraknak. Természetesen a folyadékpótlásról sem feledkeznek meg.

A sok mozgás után jól esik az ebéd, ezt követően pedig szinte minden ovis gyorsan álomra hajtja fejét.

Kapcsolódó képeket ITT tekinthetik meg.